Újra vádlott lett Fürst György. A fővárosban gyakran tilosban parkoló fekete – BEAST-1 (szörnyeteg) rendszámú – Rolls-Royce  egykori tulajdonosa ellen a Centrum parkolótársaság ügyei miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség – adta hírül a szerdai Magyar Hírlap.

A korábbi VI. kerületi szocialista alpolgármester ezt a másik perének – ami az önkormányzat ingatlaneladásai ügyében folyik – keddi tárgyalásán tudta meg a Fővárosi Törvényszéken. 

A Centrum-ügy igen szerteágazó: a VI. kerület a már évekkel ezelőtt megfogalmazott gyanú szerint áron alul kiszervezte a parkolási ügyek intézését a Centrumnak, majd a cég a követeléseit jogszerűtlenül adta tovább, több százmilliós kárt okozva az önkormányzatnak. A Centrum Kft. agresszív követeléskezeléséről is elhíresült, többször is jogtalanul próbálkozott százezres fiktív büntetési tételek lehúzásával. 

Fürst korábban, látva a feje fölött tornyosuló, vádirat alakú sötét felhőket – ha még nem említettük volna, a Simon-ügyben is felmerült a neve –, trükkös módon próbált kibújni a magyar igazságszolgáltatás joghatósága alól: 

Megvásárolta a Közép-afrikai Köztársaság nagyköveti posztját és az ezzel együtt járó diplomata-útlevelet is.

A Rolls-Royce egyébként nemrég frissítette egyébként a Phantom modellt, pár képet összeszedtünk róla a galériában:

Még több kép: caroverdose.com

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here