Lendületesen kezdte az évet a lízingpiac, a finanszírozott összeg a tervezett 5 százalékkal szemben 23 százalékkal bővült az első negyedévben – közölte pénteken a Magyar Lízingszövetség. A szervezet további fejlődésre számít, elsősorban a kis- és középvállalkozások eszközfinanszírozási igényei miatt.

A lízingszövetség közleményében ismerteti: a magyarországi lízingpiac az elmúlt öt év legjobb eredményével zárta az első negyedévet. A finanszírozott összeg, azaz az új kihelyezések 127,5 milliárd forintra rúgtak, ami 23 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakában elért 103 milliárdhoz képest, és 2013 óta a legmagasabb első negyedéves összeg.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára szerint bőven a várakozások felett teljesített a piac, 2017-re ugyanis 5 százalékos bővülést vártak. A tőkekintlévőség is emelkedett.

Szinte valamennyi szegmensben nőtt a finanszírozott összeg:

  • A flottaszegmensben éves összevetésben 34 százalékkal 18,3 milliárd forintra emelkedett, a növekedés bőven meghaladja a teljes autópiac bővülését, és a jó évkezdés miatt egész évben bővülés várható.
  • A személyautóknál az átlagos finanszírozási arány a tavalyi 24 százalékról 27,5 százalékra nőtt, a magánszemélyeknél pedig 29 százalékról 31 százalékra, jelentősen emelkedett a finanszírozott összeg a magánszemélyek újautó-vásárlásainál.
  • A nagy-haszongépjárműveknél 19 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg, 

Nem csak autót finanszíroznának

A lízingcégek arra törekszenek, hogy a járműfinanszírozás mellett a vállalkozások bármilyen eszközigényéhez forrást biztosítsanak.

A lízingszövetség arra számít, hogy az idén a legtöbb lízingpiaci szegmensben folytatódik a finanszírozott összeg növekedése, illetve a tőkekintlévőség emelkedése is, mert 2017-ben a tavalyinál várhatóan jóval tempósabban növekedhet a gazdaság, emellett a beruházások is emelkedő pályára állnak, és ez az eszközfinanszírozás számára növekedési lehetőséget jelent.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here