A 2001-ben ír ingatlanbefektetők által létrehozott EZ Park jelenleg hét parkolóházat üzemeltet Budapest belvárosában. Az üzemeltetési költségek között a különféle parkolástechnikai eszközök beszerzésére, karbantartására és a kor igényeihez való igazítására fordított összeg igen jelentős tétel. Minden olyan megoldás, amivel ezeket a költségeket akár rövid, akár hosszú távon mérsékelni lehet, kedvező fogadtatásra talál a cég pénzügyi osztályán.

Láthatatlanok és kihasználatlanok a garázsok

Az EZ Parkés talán minden más garázsüzemeltető cég – legkomolyabb problémája az un. információs aszimmetria, ami a garázsokat sújtja. Míg az utcán jól látható, hogy hol vannak (szabad) parkolóhelyek, a garázsban lévő szabad kapacitások láthatatlanok a parkolóhelyet kereső autós számára. Így szinte bármelyik garázsról elmondható, hogy csak azok az autósok hajtanak be, aki ismerik, tudják hol van a garázs (és annak bejárata) és nincsenek előítéletei a garázsban való parkolással szemben.

A PARKL által 2017 nyarán végzett reprezentatív parkolási felmérésből az alábbiak derültek ki:

  • A garázsok nem láthatók rendesen: nehéz észre venni őket az autóban ülve vezetés közben, főleg a bejáratokat.
  • Az autósok általában nem használják ki a garázsokat, a garázsok egy része komoly szabad kapacitással rendelkezik.
  • A városokat az emberek jelentős része tartja élhetetlennek, elsősorban a sok autó miatt (Az autók egy része a parkolóhelyet kereső forgalmat jelenti)
  • Az emberek 70%-a pedig nem kedvelik a garázsokat – annak ellenére, hogy hasznosak gondolják őket.

A megoldás a kommunikáció és a láthatóság fejlesztése, ami manapság internetes honlapok és okostelefon applikációk elterjedése nyomán várható. A hazai szakma nagy reményeket fűz egy magyar startup – a PARKL– innovatív megoldásához. Az első fecske – az EZ Park – nemrég szereltette be garázsaiba a PARKL által fejlesztett IoT eszközöket, hogy megkönnyítse ügyfeleinek a parkolási folyamatokat.

Hiányt pótol a parkolási piacon egy magyar technológia startup cég

A PARKL által fejlesztett magyar IoT eszközök az EZ PARK négy garázsában kerültek felszerelésre. A meglévő parkolástechnikai rendszerhez illeszkedő hardver eszközük jelentősen kiterjesztik a meglévő sorompós beléptető rendszerek funkcióit: „felokosítják” őket.

Az EZ Park számára fejlesztett csomag sok izgalmas elemet tartalmaz, ilyenek például:

  • A parkolóházak be és kijáratánál, a sorompókhoz hozzákapcsolt nyitóeszköz.
  • Online adminisztrációs felület, ahol az EZ Park, mint a PARKL partnere, nyomon tudja követni a parkolási tranzakciókat, amelyek az applikáción keresztül történtek.
  • Az EZ Park felkerült egy digitális térképre a PARKL applikációban, ami egyaránt leölthető Play store-ból és App Store-ból is.
  • A garázs imázsát és a partnerséget javítandó, az EZ Park garázsokban információs és tájékoztató táblák, valamint matricák is nagy számban kerültek kihelyezésre.
  • Az EZ Park dolgozói részletes tréninget kaptak a rendszer használatáról, és az ügyfélkapcsolatok kezeléséről.

(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});

A parkolás innovációja elkerülhetetlen

Az EZ Park már alapításától fogva nagy hangsúlyt fektetett az innovációra a parkolási szolgáltatások kialakítása során. Minden olyan dolgot, amivel fokozható az ügyfélélmény alaposan megfontolnak.

A parkolási szolgáltatások piacán megjelenő olyan diszruptív innovációk, mint amiket a PARL is fejleszt, alapjaiban fogják megváltoztatni azt, ahogyan parkolunk.

– véli Kugel Tibor, az EZ Parkolók Kft. igazgatója.

Az együttműködés tapasztalati az EZ Park részéről megmutatták:

  • A PARKL megoldásai hosszú távon akár ki is válthatják a pénztárakat – fizető automatákat, de akár még a sorompókat is.
  • A minőség fejlesztése sosem volt könnyű feladat ebben az iparágban, így a kis dolgok is sokat tudnak számítani.
  • Az együttműködés motorja a PARKL csapat fiatalos lelkesedése és rugalmassága volt, ami gördülékennyé tette az együttműködés kezdeti lépéseit. Ez utóbbi a cég kiválasztásánál is fontos szempont volt.
  • A PARKL-nak viszonylag kevés konkurenciája van a piacon, így egyértelmű választás volt részünkről.
  • A szolgáltatás bevezetése óta folyamatosan növekszik az érdeklődés az újfajta fizetési lehetőség iránt

– foglalta össze tapasztalatait Kugel Tibor.


(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});

Az EZ Parknak számít az ügyfélélmény

Somogyi Zsoltota PARKL társalapítóját – kellemes meglepetésként érte az EZ Park hozzáállása az együttműködéshez: Az IoT eszközök telepítése, valamint a PARKL által fejlesztett parkolást kisegítő innovatív megoldások termékeny talajra hullottak. 

Az EZ PARK kiváló partnernek bizonyult, kompetens szakemberekkel jól sikerült együtt dolgozni.

– mondja somogyi Zsolt.

Jól sikerült az együttműködés az EZ Parkkal, álltja Somogyi Zsolt, a PARKL társalapítója.

A PARKL azok után, hogy eszközeiket élesben is elkezdték használni megerősíti:

  • Az EZ Park volt a PARKL első fontos lépése a parkolást egyszerűsítő IoT eszközeinek telepítésében, amik szerencsésen kiállták a próbát.
  • A legtöbb helyen kockázatot látnak szinte minden újdonságban.
  • Ezzel párhuzamosan sajnos még mindig vannak olyan parkolók Magyarországon, ahol papírfecnikre írogatják, hogy egy autó mikor jött be és ment ki.
  • Szerencse, hogy az EZ Park korábban is komoly garázstechnológiát használt, amihez könnyű volt csatlakoztatni az eszközöket.
  • A bevezetés során szintén szerencsés volt, hogy sokat tudtak segíteni az EZ Park felkészült kollégái.
  • Az okostelefonos applikációtannak ellenére, hogy sehol sem hirdettük – már az első hónapban sokan letöltötték.

– összegezte véleményét Somogyi Zsolt.


(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});

Minden jó, ha a vége jó

A PARKL rendszere – amellett, hogy új ügyfeleket hozsemmiféle kötöttséget nem jelent az EZ Parknak, sőt a rendszer bevezetése a cégnek egy fillérjébe sem került. Ugyanezzel a lehetőséggel természetesen bármely más garázsüzemeltető is élhet: ha tetszik a rendszer, akkor a PARKL ingyen beszereli az eszközeit a garázsba; ha valami miatt mégsem működne a dolog, az installált IoT eszközöket rejtett költségek nélkül szerelik le  – bár ennek esélye, valljuk be csekély.

A PARKL bevezetése mellett szólt még az ingyenes marketing támogatás is, amit az EZ park garázsaink nyújt. A cég mottója – miszerint „feltesszük a térképre” – itt szó szerint értendő. A garázsok megjelennek a PARKL applikációjában, de a cég még ezen is túltesz: az applikációban való megjelenése mellett rengeteg új információs táblát is elhelyezett az EZ Parknál.

Az EZ Park nem csak a PARKL applikációban jelenik meg: a PARKL is megjelenik az EZ Park garázsaiban. Rengeteg új információs tábla került kihelyezésre az alkalmazás bevezetésével egy időben.

A rendszer bevezetését követően a PARKL felhasználói számára teljesen leegyszerűsödött a fizetés. Nem szükséges a pénztárhoz fáradni, vagy a fizető automatánál sorban állni:

Ebben az új rendszerben nincs, amit kezelni kellene vagy lehetne: a parkolójegy „elektronikus” és az okostelefonban van.

Kihajtáskor a kijárati sorompót az okostelefon segítségével tudjuk kinyitni, ezzel a felhasználó saját maga zárja le a parkolási tranzakciót. Ezt követően a parkolási díj automatikusan levonásra kerül a bankszámláról.

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here