A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet arról, hogy 2019 végéig 5,7 milliárd forintos állami támogatásból megvalósítja a 700 férőhelyes Hermina Garázs projektet a volt Vidámpark helyén.

Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója korábban elmondta, a több szintes létesítmény részben a felszínen, részben a felszín alatt helyezkedik majd el a terület Kacsóh Pongrác út felé eső végének azon zónájában, amelyet már a Vidámpark működésének utolsó éveiben is parkolónak használtak.

Az építmény tetejére várhatóan felfutnak majd a Kárpát-medence múltbéli élővilágát bemutató Pannon Park zöld felületei. 

A közgyűlés emellett jövő szerdán több kerületi parkolási szabály módosításához is hozzájárulhat.

Rendszám alapú parkolás a XIV. kerületben

A parkolási rendeletet módosíthatják például a XIV. kerületben elhelyezett új, a gépjárművek rendszámát is elkérő automaták miatt, kimondva, hogy ezeken a területeken nem kell a szélvédő mögé tenné a megváltott parkolójegyeket.

Parkolási övezet Újpesten

A főváros hozzájárulhat továbbá egy újpesti parkolási várakozási övezet kialakításához, amit a helyi önkormányzat arra hivatkozva kért még júniusban, hogy a szomszédos XIII. kerületben szinte teljes egészében fizetőssé vált a parkolás, így jelentősen megnőtt a városrészükben várakozó gépkocsik száma.

Eltörölhetik a hétvégi fizetést

A képviselők emellett eltörölhetik a szeptemberben bevezetett hétvégi és ünnepnapi fizetős parkolást a Városligetben, mivel az ezekben az időszakokban a környékre érkezők inkább az ingyenesen használható VI. és VII. kerületi utcákban parkolnak, problémát okozva ezzel az ott élőknek.

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here